Már a nyitány előtt is lehetett tudni, hogy itt biza’ nem lesz minden olyan, mint eddig volt. Talán ezt nem is vártuk, az új igazgató személye sokszor magával hordoz változásokat. Most is új menzánk, újra meginduló iskolarádiónk, és új bútorzatunk lett. Viszont azt sem vártuk, hogy így átalakul.

Az új szellemiség, az új célkitűzés az ifjú testi-lelki-szellemi nevelése. Szép cél, feltehetően megvalósíthatatlan, de ez már nem az Ő problémájuk. A testi nevelés még kérdéses, hogy mit is jelent, jelenleg van két testnevelés óránk, amiből az egyik rögtön úszás.

Ugorjunk a szellemihez, ami már nyilvánvalóbb. Komoly tanárok, nagy elmék és értelmes koponyák tanítsák a diákságot, olyan emberek, akik rendesen képesek tanítani a képzetlen fiatalokat. Hogy valaki értelmesen, normálisan tudja átadni tudását, feltehetően szükséges hozzá nem kevés tapasztalat is. Itt már rögtön problémás is, hiszen a tanári karnak (kb. 15 fő, ergo kvázi a harmada-negyede az eddigi testületnek) jelentős része újonnan végzett, vagy alig tanított néhány évet máshol. Ez még nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az adott huszonéves tanár zseniális legyen, de az eddigi tapasztalatok alapján (no nem mintha olyan sok lenne) ez nem így van. Elismerem, hogy nekik is meg kell tanulniuk a tanítást, az egyetemi képzés közel sem elegendő a minőségi oktatáshoz, de lehetőleg ne az én káromon tanulja meg. Persze, ha már új tanárok jöttek, a régit cserélni kellene, így a nyugdíjas, már idősebb professzorok, illetve a színileg szakmailag megkérdőjelezhető oktatók munkájára a továbbiakban nem tartottak igényt. Akkor kitől tanuljon szegény pallérozatlan elme értelmes dolgokat? Elvégre ők már tudják, hogyan is kellene átadni mindezt.

S akkor a középen kimaradt lelki nevelés. Egyházi iskolában vagyunk, kötelesség a diákot lelkileg, erkölcsileg is nevelni. Hogy a nagybetűs Ember lehessen, hogy olyan értékrendje legyen, ami nem zülleszti le, hogy embertársait szeresse és tisztelje, hogy megfelelő oldalon voksoljon. Ennek szellemében jelentős átalakítások történtek. Hétfő reggel eddig is kötelező volt a reggeli áhítat (az már más kérdés, hogy ezzel senki nem törődött), mostantól a hét végén is meghallgathatjuk a lelkész úr mondandóját. Ettől a tanévtől kezdve szigorúan veszik és szigorúan büntetik. Ezzel sohasem lenne problémám (annak ellenére, hogy mind a kettőt túlzásnak tartom, ha eddig az egyre sem járt el a fél iskola), csak az adott felekezettel, hiszen az áhítat református, ergo olyan dolgokat is felvethet, amivel én, mint római katolikus nem értek egyet.

Mindazonáltal ezen kívül is alakítottak az eddigi rendszeren. A katolikus hittan oktatását sikerült olyan mértékben átalakítani, hogy az sem a tanárnak, sem a diáknak nem jó. Utóbbinak főleg, az első fogadtatások rettentően negatívak (hú, de finoman fogalmaztam) voltak. A pontrendszer bevezetésének azon kívül, hogy teljesen értelmetlen, még ellenszenvet is szül a tanár, a tantárgy és maga a hit ellen. Mostantól fogva, mindent, ami nem alapvető (dolgozatok, házi feladat, órán való megjelenés) feladat, ponttal fogva jutalmaz a tanár. A szorgalmi feladatokért, szentmise összefoglalókért, az órán való intenzív szereplésért, a külön foglalkozásokon (egyházi kórus, ifjúsági csoport, ministrálás), alkalmakon (egyházi események – ifjúsági találkozók, hangversenyek) való részvétel néhány pontot fog érni. Ezzel sem lenne még gond, azonban mindez havi elbírálásban fog részesülni, ergo mindenkinek KÖTELEZŐ (feltéve, ha nem akar havonta egyeseket szerezni) többet dolgozni, mint amennyit a tantárgy megkövetel. Az osztályozási rendszer külön érdekes, hogy a két végletet nézzük: 40 pont alatt elégtelen, 100 pont felett jeles osztályzat jár a havi lelki életért.

Ezt már csak tetézi a szentmisén való kötelező részvétel (pont nem járt érte! – havi 2-3 alkalom legalább, misenaplóba vezetve ), ami így közel sem azt fogja jelenteni, mint amit kellene. Ki szeret a kötelező alkalmakon részt venni? Nagyon szívesen járok rendszeresen misékre, egyébként is szeretnék gyakran menni, de közel sem olyan az ember érzete, gondolkodásmódja, hangulata, ha csak muszájból teszi mindezt. Az egész átalakítás nem azt érte el, amit kellett volna, így csak az ellenkezője valósul meg. Az ifjak azt fogják gondolni, hogy “jaj, már megint menni kell“, s az egyébként sem vallásos egyének ezáltal még messzebb lökődnek a hittől. Pedig nem pont ezt kellene szorgalmazni?

Azt viszont aláírom, hogy a pontrendszer alapvetően nem elvetendő gondolat, van benne reális lehetőség. Csak nem így kellene megvalósítani.

Még ötletem is lenne, de nincs elégséges diplomám a felszólaláshoz. Csináljunk forradalmat! Az úgyis ráférne erre a narancssárga országra, hátha helyrebillenne az agyakban valami.

Áh, mérgelődni jó, kár, hogy leszoktam róla.

Ha már a jelent ilyen vészterhesen látom:

Adjon az Isten szebb jövőt!

Tíz könyvet kell írnom, amiket már olvastam, és ajánlanám a többieknek. Majd meg kell neveznem öt bloggert, akiknek kíváncsi vagyok a véleményére. Az elérhetősüket linkelnem kell a posztban, majd üzenetet kell hagynom a blogjukban.

Szeretek olvasni, próbálom is űzni minél többször, bár közel sem sikerül annyiszor, ahányszor én szeretném. Itt van egyébként a listám a könyvekről, amiket idén olvastam. Idén nem olvastam olyan széles skálán, mint tavaly, de a fantasy műfaj a gyengém.

1. J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura

A fantasy atyjának műve a kedvenc olvasmányom, hihetetlen univerzumot teremtett, mindenkinek csak ajánlani tudom. Nem kis olvasmány, de annál jobb.

2. Douglas Adams: Galaxis Útikalauz Stopposoknak sorozat

A világ leghosszabb trilógiája öt részben. Abszurd sci-fi, nagyon jó angol humorral fűszerezve. Kicsit beteg, kicsit agyament, de rengeteget lehet nevetni.

3. Wass Albert: Az Antikrisztus és a pásztorok

Bevallom, először a Tizenhárom almafát akartam jelölni, de utána mégis erre szavaztam. Ugyan az könnyebben emészthető, és viccesebb, az Antikrisztus mégis sokkal erőteljesebben hatott rám. Szomorú és szívet melengető. Bár az Elvásik a veres csillagot is tudnám ajánlani, sőt, lényegében az összes Wass Albert könyvet.

4. Geroge Orwell: 1984

Az 1948-ban írt regény szédítő komolysággal mutatja be az általa teremtett világot. A kommunizmus és a szocializmus gúnyirata, egy rémes világ, mint utópia.

5. Paulo Coelho: Az alkimista

Szájbarágós és már-már unalmas, végig ugyanazt a gondolatot sulykolja, mint a legtöbb könyvében, mégis, Coelhoban megfog valami. A győztes egyedül van c. műve penget meg más húrokat, azt is érdemes elolvasni. Noha valakinek egy nem jön be, akkor a többibe bele se kezdjen.

6. David Gemmell: Legenda

Heroikus fantasy, karakterközpontú, és meglepően kevés fantasy-elemmel. Egy középkori eposznak is elmenne, de olvasmányos és élvezhető. Gemmell jó író, nagyon szeretem azt a tulajdonságát, hogy egy harmadrendű karakterre is oldalakat szentel, majd a következő lapon legyilkoltatja. Legendás Druss kalandjai mind nagyszerű művek.

7. Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Ezt nem régen olvastam, s ez volt az első A. Christie-m, de még bizonyosan fogok olvasni tőle. Izgalmas, rejtélyes, fordulatos krimi. Talán ez a leghíresebb könyve, noha Poirot nem szerepel benne.

8. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Márai egyszerű stílusa mellé elgondolkodtató történet járul, mely két barát történetét meséli el. Megható és eleven könyv, szinte szuggesztív komolysággal.

9. Margaret Weis és Tracy Hickman: Az őszi alkony sárkányai

Ez is fantasy, azonban a komolytalanabb, vidámabb részéből. A Dragonlance sorozat inkább könnyedebb hangulattal bír, bár vannak komoly és szomorú részei is. A fantasy szerelmeseinek, és azoknak, akik nem állnak közel a műfajhoz, érdemes elolvasni.

10. Hugh Laurie: A balek

Itt a végére egy kommersz mű, House doktor színészének könnyed, angol humorral dúsított könyve. Kommersz, akciódús, bár a végére kicsit elfárad.

+1 William Blake: Az Ártatlanság és a Tapasztalás dalai

Ez egy verses kötet, s ugyan általában nem szoktam ilyesmit olvasni, Blake a kedvenc költőm. Szép stílusa van, elgondolkodtat és gyönyörködtet. A MEK-ban fent vannak a versei, én is ezt szoktam, hiszen bevallom, az én kötetem fordításával még nem sikerült megbarátkoznom (de az angol része nagyszerű).

És akkor az öt blogger, akiknek kíváncsi lennék a listájára (bár már sokakat jelöltek):

- Eszter
- Matt
- Mithril
– Rileey
– Salome

Mert úgyse tudok ide mit rakni.

“Suhog a fenyegető szél
Csupasz a lengő nyárfaág.
Kéményből füstcsík hömpölyög,
Lecsap ránk korbáccsal az ég,
Csattog a plakát.”

(George Orwell)

A díjat köszönöm Eszternek, még ha nem is igazán érzem magam érdemesnek rá :)

Azon túl írnom kell 7 dolgot magamról, nézzük:

1) Könyvmániás vagyok
2) Rajongok a kitalált univerzumokért bármely műfajban
3) Ízlésileg olykor sznob vagyok, noha értékelek minden szubjektíven jót
4) Irreálisan sok sorozatot / filmet nézek
5) Általában szeretek utazni – napi 1 órát legalább buszozok is
6) Egy XX. század eleji angol úr veszett el bennem – már kitörőben van
7) A jövőmet nézve szívesen gondolkodok tanári pályában

Tovább kellene adnom még 7 embernek, még jó, hogy ilyen sok kreatív embert ismerek.

1) aeidail
2) Desmond Wallace
3) Kóczy
4) mithril
5) nyuszisz
6) sajtosrolo
7) sanco

Az ő feladatuk – feltéve, ha kedvük van hozzá:
1) Írjanak magukról 7 dolgot, amit fontosnak / érdekesnek gondolnak
2) Tegyék ki a díjat
3) Nevezzenek meg 7 embert, akit érdemesnek ítélnek, s értesítsék őket
4) Engem linkeljenek, mint aki adta a díjat :)

Remélem, mindenki elfogadja a díjat, bár nem kötelező.

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Ezerszáz esztendeje már,
hogy hazát foglaltak őseink e földön,
s őrizték vérrel, ésszel, türelemmel
ezerszáz esztendőn keresztül,
hogy hazánk legyen az ég alatt.
Gyökerünk lenyúlt mélyre, mélyre.
egészen le, Erdély szívébe,
s a mai napig ott maradt.

Történelem viharai
csapkodták, verték ezt a földet,
megtanítottak élni, halni,
mégis magyarnak megmaradni.

Élünk ma is, ahogy lehet,
s Isten-hitünk szent erejével
magyar szívünk szeretetével
őrizzük ezt a gyökeret.

Míg Isten a mi menedékünk
és hűség minden fegyverzetünk,
addig félnünk nem szabad:
mert a gyökér, az megmaradt!

Ki hűséget vet – életet arat,
és a gyökér, az megmarad!

No, nem mintha túl sok minden érdekelne, de legalább a jó jegy megvan mindenből, hiszen az órai odafigyelésnek és a jó memóriának elég nagy haszna van, főleg, ha egy órás buszút alatt kell megérteni az elmúlt néhány hónap fizika-anyagát (ami valljuk be, rémesen hidegen hagy). Ellenben a matematika már jobban érdekel, ott azért a négyest össze kellene szedni, így feltehetően év végén is meg lenne a jegy – bár azt meg kell jegyezni, hogy nem vagyok annyira idióta a tantárgyból, csupán a szorgalom hiányzik belőlem.

Mindenesetre most így szépen lement az érettségi időszak, ami miatt újra elkezdtem nézelődni továbbtanulás tekintetében, bár sok újdonságot nem fedeztem fel, maximum azt, hogy a pontokat nem különösebben kell számolgatnom, nem leszek annyira szűken bent a felvettek között.

Ha már érettségi, jövőre, lehetőleg ősszel, nekem is kellene már érettségizni, bár csak a franciából. Most úgy szépen elvagyok, bár még hosszú út áll előttem, de bízok benne, hogy őszre eljutok az emelt szintű érettségi – középfokú nyelvvizsga színvonalra, vagy legalábbis továbbfejlődök minél messzebb. Most úgy a szóbeli témakörökkel vagyok el, bár olykor még magyarul sem tudnék túl sokat beszélni, nem hogy franciául.

De sebaj, egyelőre elvagyok a világgal, bár most ennek a blognak a céltalansága is növekedett, de majd csak lesz valami.

Hm, jut eszembe, lett egy ilyen is: criticalghost.tumblr.com, mint amolyan böngészések eredménye, függelék, vagy hasonló. Elszórakozok vele, bár nem tudom, hogy hosszú távon mennyire lesz használt.

Vasárnap volt egy eseménytelen anyák napja, amit a hétfői matekverseny követett. De szerencsére nem én versenyeztem (tényleg fura, mostanság valahogy kigyógyultam a versenyzésből – ez még megérne egyszer egy posztot), hanem inkább csak rendeztem (ld. segítettem és ott voltam). Megoldásokat adtunk elő – nem túl profin -, valamint szóbelin rohangáltunk, bár érdekes volt hallgatni a hetedikes matematikát (hey, ezt még én is meg tudom oldani!).

Kedden egy osztálybulis szalonnasütést tartottak/unk. Kimondottan kellemes volt, legalábbis mindenképpen meg lehetne ismételni, hiszen mindannyian jól szórakoztunk. A szerdai kislétszámú (volt, hogy 12-en megyünk, míg végül 5 fő lett belőle) Vasember 2 (remek film) mozizás már csak kiegészítette a szünetet.

Habár kíváncsi leszek az érettségikre – amik miatt élvezhettük a szünetet -, legalább a franciát mindenképpen meg kellene csinálnom, most már igen csak készülünk a nyelvvizsgára / érettségire. Bár kíváncsi leszek a matekra is, no meg az infóra, vagyis a számomra fontosabb tárgyakra. Bár ki tudja, lehet órán is megcsináljuk.

/Az már csak külön jó, hogy mindjárt itt a sorozatfinálék ideje, hah, lesz heti 5 finálé is. Mondjuk tizenegynehány sorozatból lehet bőven finálézni./

De legalább itt van mindjárt az érettségi szünet, még ha úgyis tűnik, hogy elég mozgalmas lesz. Szombaton rögtön itt a ballagás, ami jelen állás szerint másfél órányi napon való aszalódás lesz zakóban, pont mint tavaly. Ki öljek meg némi árnyékért? A vasárnapi anyák napja után, hétfőn lesz egy matekverseny, ahova kivételesen – és szerencsére – nem versenyezni megyek, csupán segíteni a rendezésben, mint tavaly. Bár legalább most nem kell előadni, legfeljebb egy-két feladat megoldását, az meg csak nem jelent már problémát.

Kedden némi osztály-összejövetel lesz, könnyed tábortűzzel és szalonnasütéssel, legalábbis most úgy tűnik. Mindamellett moziba is kellene menni, még ha mostanság majdnem minden héten voltam is (Egek ura, Alice Csodaországban, Viharsziget – 1 mozi / hét), de a remek trailerrel bíró Titánok harcát, és az első rész után nagyon várt Vasember 2. részt kellene megnézni, majd kiderül, hogy mennyire fog sikerülni.

A május viszont már magával hozza a nyár kilátását, és azt, hogy már csak másfél hónap és vége az iskolának, melyből pont elég is volt ennyi. Ez így már csak szenvedés lesz – meg jó nagy adagnyi témazáró, mely valamilyen oknál fogva mindig egy hétre esik.

S közben meg is érkeznek a könyveim, ha minden igaz, legalábbis újabb 6 könyvvel gazdagodok, most már csak könyvespolcot kellene rendezni, hiszen újabban nem nagyon van hely. Nem baj, még mindig jobb, mintha üresen állna az egész. Sőt, ha minden igaz a héten meg is kapom az AXN-es plakátomat, melyet sikerült megnyernem – bár nem kicsit reklámtermék. Sebaj, ettől függetlenül jó lesz. (hey, itt is van)

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

–

Garai Gábor: Jókedvet adj

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

–

Rainer Maria Rilke: A párduc

Szeme a rácsok futásába veszve
úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.
Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne
s ezer rács mögött nem lenne világ.

Puha lépte acéllá tömörűl
s a legparányibb körbe fogva jár:
az erő tánca ez egy pont körűl,
melyben egy ájúlt, nagy akarat áll.

Csak néha fut fel a pupilla néma
függönye. Ekkor egy kép beszökik,
átvillan a feszült tagokon és a
szívbe ér – és ott megszünik.

(Szabó Lőrinc fordítása)