Egyszerűen csak élvezetes néha a jókedv, amit manapság nem mindig tudok magamból előhozni. Olykor viszont, mint valami felfrissülés ér a vidámság, egyszerűen csak annak élvezete, hogy élek. Egy-egy jó nap után, esetleg csak egy olyan nap után, ahol semmi rossz nem történt rajtam is elhatalmasodik a jókedv, ami általában abban csúcsosodik, hogy az séta-utat hazafelé vigyorogva teszem meg. Nem mintha különösebben izgalmas lenne, egyszerűen csak örülök néha a a világ élvezetének és lehetőleg mentesítem magam az emberektől.

Rousseau jut eszembe, meg Agatha Christie, de az előbbi csak azért, mert a természet fontos, utóbbitól meg egy idézet.

Élvezem az enyhe szellő fújását, a sötét hangulatát, a kellemes hideg érzését. Élvezem a fülemben csendesen szóló zene hangjait, a Nap vagy éppen a Hold lágy fényét, ahogy bevilágítják a világot, vagy csak a lámpaoszlopok fényét, ahogy bevilágítanak engem, így árnyékot létrehozva.

Nem tudom értelmesen leírni, de néha rám tör az élet élvezetének érzése, bár nálam ez csak egy séta közben jelentkezett. Fura ember vagyok, tudom.

“Szeretek élni. Néha persze rajtam is eluralkodik a vad, kétségbeesett, elviselhetetlennek tűnő szomorúság, de ha már túl vagyok rajta, tudom, hogy pusztán létezni, életben lenni nagyszerű dolog.” (Agatha Christie)

“És tudom, mit gondolsz – hagyjam már végre abba -
De hadd mondjak pár dolgot még előbb”

Hey, beköszöntött a jó idő? Épp ideje volt is, elég volt ebből a nyári meleg izéből. Tegnap délután óta esik, ma reggelre egészen csúcsosodott, azóta csak záporszerűen esik. De esik, ez a lényeg. Ha nem lett volna rajtam táska, egész jó pillanatai lettek volna ezek az esős-séták a napnak. De szépen fogalmazok.

Mindenesetre reggelt 3-szor hajtottam vissza az esernyőmet a úgy 3 perc után, így azóta nem is nagyon használok, mert felesleges. Szeretem az esőt, ha szél nem lenne sétálgatnék. Megadja azt a hangulatot, légkört, ami számomra igencsak kedves. Ez az erős szél annyira nem áll közel hozzám, de a kellemes ütemben eső eső (ennek még értelme is van) remek.

S legalább elmaradt a kétezer méter futás is nekünk, bár érdekelne, hogy ilyen időben, milyen lehet futni. Vagy sétálni, kinek mi ugye.

A keddel az a baj, hogy remek nap is lehetne ezzel a 6 órával, ha egy-két órát kidobnánk az ablakon, és valami mást beengednénk az ajtón. Írtunk irodalom témazárót, vagy mit is, s legalább nem volt akkora fejetlenség az órán.

Így ma még van időm sorozatozni is, ami általában csak kedd délután-este és csütörtök estére (plusz a hétvége) szokott maradni. Már csak a matekon kellene átrágnom magam, nyilvánvalóan kevés sikerrel, de meg sem lepődök.

Egyébként valami elmélkedős dolgot akartam ide írni, de ez így most csak fogmosós blog. Ilyen is kell, reményeim szerint személyes-ismerősök úgy sem olvassák.

Hallgasson mindenki Ismerős Arcokat.

“Bizony, nem így képzeltem még néhány éve
Megint egy dolog, amit valahogy nem értek
Igaz, nem biztos, hogy mindent értenem kéne
Hát úgy teszek, mintha hinném, mit beszélnek” (Ismerős Arcok: Barátom)