Már a nyitány előtt is lehetett tudni, hogy itt biza’ nem lesz minden olyan, mint eddig volt. Talán ezt nem is vártuk, az új igazgató személye sokszor magával hordoz változásokat. Most is új menzánk, újra meginduló iskolarádiónk, és új bútorzatunk lett. Viszont azt sem vártuk, hogy így átalakul.

Az új szellemiség, az új célkitűzés az ifjú testi-lelki-szellemi nevelése. Szép cél, feltehetően megvalósíthatatlan, de ez már nem az Ő problémájuk. A testi nevelés még kérdéses, hogy mit is jelent, jelenleg van két testnevelés óránk, amiből az egyik rögtön úszás.

Ugorjunk a szellemihez, ami már nyilvánvalóbb. Komoly tanárok, nagy elmék és értelmes koponyák tanítsák a diákságot, olyan emberek, akik rendesen képesek tanítani a képzetlen fiatalokat. Hogy valaki értelmesen, normálisan tudja átadni tudását, feltehetően szükséges hozzá nem kevés tapasztalat is. Itt már rögtön problémás is, hiszen a tanári karnak (kb. 15 fő, ergo kvázi a harmada-negyede az eddigi testületnek) jelentős része újonnan végzett, vagy alig tanított néhány évet máshol. Ez még nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az adott huszonéves tanár zseniális legyen, de az eddigi tapasztalatok alapján (no nem mintha olyan sok lenne) ez nem így van. Elismerem, hogy nekik is meg kell tanulniuk a tanítást, az egyetemi képzés közel sem elegendő a minőségi oktatáshoz, de lehetőleg ne az én káromon tanulja meg. Persze, ha már új tanárok jöttek, a régit cserélni kellene, így a nyugdíjas, már idősebb professzorok, illetve a színileg szakmailag megkérdőjelezhető oktatók munkájára a továbbiakban nem tartottak igényt. Akkor kitől tanuljon szegény pallérozatlan elme értelmes dolgokat? Elvégre ők már tudják, hogyan is kellene átadni mindezt.

S akkor a középen kimaradt lelki nevelés. Egyházi iskolában vagyunk, kötelesség a diákot lelkileg, erkölcsileg is nevelni. Hogy a nagybetűs Ember lehessen, hogy olyan értékrendje legyen, ami nem zülleszti le, hogy embertársait szeresse és tisztelje, hogy megfelelő oldalon voksoljon. Ennek szellemében jelentős átalakítások történtek. Hétfő reggel eddig is kötelező volt a reggeli áhítat (az már más kérdés, hogy ezzel senki nem törődött), mostantól a hét végén is meghallgathatjuk a lelkész úr mondandóját. Ettől a tanévtől kezdve szigorúan veszik és szigorúan büntetik. Ezzel sohasem lenne problémám (annak ellenére, hogy mind a kettőt túlzásnak tartom, ha eddig az egyre sem járt el a fél iskola), csak az adott felekezettel, hiszen az áhítat református, ergo olyan dolgokat is felvethet, amivel én, mint római katolikus nem értek egyet.

Mindazonáltal ezen kívül is alakítottak az eddigi rendszeren. A katolikus hittan oktatását sikerült olyan mértékben átalakítani, hogy az sem a tanárnak, sem a diáknak nem jó. Utóbbinak főleg, az első fogadtatások rettentően negatívak (hú, de finoman fogalmaztam) voltak. A pontrendszer bevezetésének azon kívül, hogy teljesen értelmetlen, még ellenszenvet is szül a tanár, a tantárgy és maga a hit ellen. Mostantól fogva, mindent, ami nem alapvető (dolgozatok, házi feladat, órán való megjelenés) feladat, ponttal fogva jutalmaz a tanár. A szorgalmi feladatokért, szentmise összefoglalókért, az órán való intenzív szereplésért, a külön foglalkozásokon (egyházi kórus, ifjúsági csoport, ministrálás), alkalmakon (egyházi események – ifjúsági találkozók, hangversenyek) való részvétel néhány pontot fog érni. Ezzel sem lenne még gond, azonban mindez havi elbírálásban fog részesülni, ergo mindenkinek KÖTELEZŐ (feltéve, ha nem akar havonta egyeseket szerezni) többet dolgozni, mint amennyit a tantárgy megkövetel. Az osztályozási rendszer külön érdekes, hogy a két végletet nézzük: 40 pont alatt elégtelen, 100 pont felett jeles osztályzat jár a havi lelki életért.

Ezt már csak tetézi a szentmisén való kötelező részvétel (pont nem járt érte! – havi 2-3 alkalom legalább, misenaplóba vezetve ), ami így közel sem azt fogja jelenteni, mint amit kellene. Ki szeret a kötelező alkalmakon részt venni? Nagyon szívesen járok rendszeresen misékre, egyébként is szeretnék gyakran menni, de közel sem olyan az ember érzete, gondolkodásmódja, hangulata, ha csak muszájból teszi mindezt. Az egész átalakítás nem azt érte el, amit kellett volna, így csak az ellenkezője valósul meg. Az ifjak azt fogják gondolni, hogy “jaj, már megint menni kell“, s az egyébként sem vallásos egyének ezáltal még messzebb lökődnek a hittől. Pedig nem pont ezt kellene szorgalmazni?

Azt viszont aláírom, hogy a pontrendszer alapvetően nem elvetendő gondolat, van benne reális lehetőség. Csak nem így kellene megvalósítani.

Még ötletem is lenne, de nincs elégséges diplomám a felszólaláshoz. Csináljunk forradalmat! Az úgyis ráférne erre a narancssárga országra, hátha helyrebillenne az agyakban valami.

Áh, mérgelődni jó, kár, hogy leszoktam róla.

Ha már a jelent ilyen vészterhesen látom:

Adjon az Isten szebb jövőt!

Pénteken volt szerencsé(tlenségü)nk megnézni az avatart újból, s bár a véleményem még mindig nem változott (remek látvány és zene, minden más problémás), legalább időtöltésnek jó volt. Bár akkor már inkább az Up, amit vasárnap tekintettem meg, vagy az utána megnézett Kecskebűvölők. Ha minden igaz, jövő héten THe Hurt Locker, aztán meg Percy Jackson film várható, bár utóbbit annyira nem várom.

Politikailag beindult a kampány, legalább ezt tudatta velem az oszlopon Szentes városunk (nem olyan) fiatal demokrata képviselője. Ő változást akar, legalábbis főnöke ezt hirdeti, majd kiderül, hogy mekkora sikerrel. Bár a postaládánkba a szocialista párt is beugrott, legalábbis bemutatkozott városunk baloldali képviselője is. Az ő főnöke bezzeg rendszerváltozást akar, bár nem fog kiderülni, hogy milyen mértékben. A demokrata fórum és liberális párt szövetsége legalább programot hirdet, amely legalább egy terv, még ha nincs is sok értelme. A (szélső)jobboldal meg elszigetelt és kirekesztett, ezért fog jó eredményt elérni.

Legalább a kecskék bámulása is halált okoz, ezt megtudtam. Szegény kecske.

Rousseau jut eszembe, meg Agatha Christie, de az előbbi csak azért, mert a természet fontos, utóbbitól meg egy idézet.

Élvezem az enyhe szellő fújását, a sötét hangulatát, a kellemes hideg érzését. Élvezem a fülemben csendesen szóló zene hangjait, a Nap vagy éppen a Hold lágy fényét, ahogy bevilágítják a világot, vagy csak a lámpaoszlopok fényét, ahogy bevilágítanak engem, így árnyékot létrehozva.

Nem tudom értelmesen leírni, de néha rám tör az élet élvezetének érzése, bár nálam ez csak egy séta közben jelentkezett. Fura ember vagyok, tudom.

“Szeretek élni. Néha persze rajtam is eluralkodik a vad, kétségbeesett, elviselhetetlennek tűnő szomorúság, de ha már túl vagyok rajta, tudom, hogy pusztán létezni, életben lenni nagyszerű dolog.” (Agatha Christie)

“És tudom, mit gondolsz – hagyjam már végre abba -
De hadd mondjak pár dolgot még előbb”

Hey, beköszöntött a jó idő? Épp ideje volt is, elég volt ebből a nyári meleg izéből. Tegnap délután óta esik, ma reggelre egészen csúcsosodott, azóta csak záporszerűen esik. De esik, ez a lényeg. Ha nem lett volna rajtam táska, egész jó pillanatai lettek volna ezek az esős-séták a napnak. De szépen fogalmazok.

Mindenesetre reggelt 3-szor hajtottam vissza az esernyőmet a úgy 3 perc után, így azóta nem is nagyon használok, mert felesleges. Szeretem az esőt, ha szél nem lenne sétálgatnék. Megadja azt a hangulatot, légkört, ami számomra igencsak kedves. Ez az erős szél annyira nem áll közel hozzám, de a kellemes ütemben eső eső (ennek még értelme is van) remek.

S legalább elmaradt a kétezer méter futás is nekünk, bár érdekelne, hogy ilyen időben, milyen lehet futni. Vagy sétálni, kinek mi ugye.

A keddel az a baj, hogy remek nap is lehetne ezzel a 6 órával, ha egy-két órát kidobnánk az ablakon, és valami mást beengednénk az ajtón. Írtunk irodalom témazárót, vagy mit is, s legalább nem volt akkora fejetlenség az órán.

Így ma még van időm sorozatozni is, ami általában csak kedd délután-este és csütörtök estére (plusz a hétvége) szokott maradni. Már csak a matekon kellene átrágnom magam, nyilvánvalóan kevés sikerrel, de meg sem lepődök.

Egyébként valami elmélkedős dolgot akartam ide írni, de ez így most csak fogmosós blog. Ilyen is kell, reményeim szerint személyes-ismerősök úgy sem olvassák.

Hallgasson mindenki Ismerős Arcokat.

“Bizony, nem így képzeltem még néhány éve
Megint egy dolog, amit valahogy nem értek
Igaz, nem biztos, hogy mindent értenem kéne
Hát úgy teszek, mintha hinném, mit beszélnek” (Ismerős Arcok: Barátom)

Egyébként semmi érdekes nem történik még mindig, de legalább az idő telik. Egyedül az unalmas órák (elég nagy számmal vannak jelen az órarendemben) közben nem érzek ilyesmit, de azért mégis.

Közben természetesen dolgozatok repkednek itt és ott, én még mindig nem tanulok, aminek komolyabb következménye nincs, maximum majd egyszer fogok pofára esni, hogy szépen fejezzem ki magam.

Mindenesetre komolyabb élet nincs, csak éppen ami szükséges. Bár észreveszem magamon, hogy kezdek átesni a ló túlsó oldalára, szóval próbálkozok kissé ügyelni magamra bizonyos dolgokban. De sebaj, szépen meg lehet figyelni az embereket.

Ma elmaradt a 0. és 7. órám, így a nyolcadikban lévő matekszakkört kihagytam, tekintve, hogy a 7. helyett sem nagyon tudtam mit csinálni, s a matek utáni órás buszra várás alatt sem. Két plusz órát nem maradok egy óráért.

Kissé összeszedetlen bejegyzés végére még megemlítem, hogy a buszon láttam egy lányt (nanem!), aki az ősz (vagy nagyon szőke) hajában rózsaszín és kék tincsek váltakoztak, miközben a barna is látszott az alján, s eközben rémesen feltűnő kék nadrágot viselt rózsaszín övvel és lila csillagot fehér felsővel és sok piercinggel. Fura emberek vannak.

A legnagyobb gondom az úszással kapcsolatban (persze amellett, hogy vagy 15 percet kell sétálni az uszodához, ami a lustaságomat zavarja), hogy egyszerűen nem tudok elférni. Nem akarok én sokat, csak azt a 1,5 méter széles kis sávot a medencében, hogy elférjek (kínos, ha a pillangómmal orron verek egy vénasszonyt öreg hölgyet, amit kényelmesen úszkál), de ma (sem) sikerült megkapnom. Ahhoz hozzászoktam, hogy a két újabb medencében folyamatosan edzések/táborok/pancsolók vannak, de nem is zavar, mert szeretek a régi, leveles medencében úszni.

De reggelente sikerült kifogni azt az időt, amikor még ez is tele van. Persze jártam már úgy, hogy csak én voltam az egész 50 méter hosszú medencében, de nem mostanság. Először is, két vizilabdaedzést tartanak, ami rögtön elfoglalja a medence kétharmadát. Így a maradék, 1 méter mély (vagyis forduláskor rendszeresen beverem a térdem) részen kénytelen osztozni az úszó-fürdőző vendégek nagy része, a pancsoló-játszó gyerekek, akik máshonnan kiszorultak. Akkor kezdtem megőrülni, mikor ide még egy gyerek úszótábor is bejött, szóval alig maradt nekem hely. Kell nekem pillangót úszni, persze. Aztán az edzéseknek vége lett, és az időből, amit magamnak kijelöltem, hogy eddig akarok úszni, maradt 5 perc. Remek.

Fürdőzői élmények után megemlítem, hogy megrendeltem a dvd-imet, általános hóbortom jegyében. Remélem holnap megérkezik. Közben Legend of The Seekert darálok, The Amazing Race-t szerzek be, mert majdnem rögtön megnyert magának, csak éppen felirat nincs hozzá, sőt, elkezdtem angolozni. Ugyan franciát kellene tanulni, de nem nagyon izgat. Csak úgy egyszerűen, valami szitkom alatt, szavar meg rendhagyó igék némi igeidővel. Élvezzük a nyarat.

Tehát, szünet van, ami most csak azért nem okoz kitőrő örömet, mivel annyi dolgom van, hogy azt sem tudom melyik mikor kezdődik. Csak hogy rendszerezzek. Szombaton negyed tizenegy: ballagás. Vasárnap mise, illetve utána fábiáni lovasnapok. Hétfőn fél kettőre matekverseny, illetve ott felügyelni, s előadni. Szerdán második órára beérni a Szt. Erzsébetbe, csak mert… nem is tudom miért. Ja igen, utána akarok menni könyvtárba, csak hogy az árammegvonás alatt legyen könyvem.

Mert hogy felújítjuk a házat, hurrá. Rendkívül lelkes vagyok mondhatom. Rettentően szükségem van egy csapatnyi kopácsoló, fúró emberkére. Legalább lesz normális íróasztalom, mert hogy az egyiken a tévé van jelenleg, a másikon meg a gép. Tanulni meg nem szoktam sehol.

Tegnap meg megjártuk a szegedi múzeumkezdeményt, mely be volt építve a volt szovjet laktanyába. Tényleg, csak hullát nem találtunk ott, de szerintem egy kis ásás után meglettek volna azok is.

El ne felejtsem a fényképeimet válogatni. Ma délután is kattintottam néhányat, bár a szépség csipetnyi formája sem nagyon fedezhető fel, azért lelkes amatőr vagyok. Amateur de photograpie et un photographeur amateur, vagy valahogy így mondja a francia.

Igazából sikerült megírnom egy C++ programot arra, hogy időpontokat adjon össze. Nem mintha házi lett volna, csak most így szükségem volt rá. A Windows Media Playerem ugyanis valamiért nem jelzi a lejátszási idők összegét. Pedig ezt szerettem a régebbi verziókban, csak ez nem jelzi. Bár jól néz ki, mégis idegestő. Hmhm.

Amúgy azt hiszem a szünetek közeledtével egyre gyakrabban tér vissza a vigyorgó halloweeni tök kinézetem, valahogy túlságosan is jó kedvem van. Persze csak hazaúton, de ez már más kérdés.

Holnap egyébként megyünk Szegedre, internettörténeti kiállításra, ráadásul holnap is meg utána is rövidített órák lesznek. Remek. És végre hatnapos szünet, amiből kereken egy marad meg a kedvteléseimre. Nem túl jó, de hát ez van.

Nincs igazából miről írnom, hiszen a paradoxonokkal még mindig nem végeztem, ha így haladok nem is végzek egyhamar, most is programot írtam Russel-paradoxonja helyett. Ó, és szívderítő anime zenéket hallgatok, a néhány metálon kívül mindegyik jó kedvre tud deríteni.

Éljen a kockaság, csak így utólag, hogy azért hosszú bejegyzésnek tűnjön az egész, és tudjon T. örvendezni, hogy megint írtam.