Kívánságlista

- esernyő
- nyakkendő(k)
- usb-port bővítő
- telefon
- könyvtár
- Paulo Coelho összes

A ‘elmélkedés’ kategória bejegyzései

Tanévkezdés – avagy újítsunk az őrültségig

2010. 09. 02. 18:26 //elmélkedés, őrültségek
Leszel az első hozzászóló?

Ez is megtörtént. Nem mintha annyira vártuk volna, de azért azzal tisztában volt mindenki, hogy előbb-utóbb ennek is el kellett jönnie. Hát, inkább utóbb, mint előbb, de c’est la vie.

Már a nyitány előtt is lehetett tudni, hogy itt biza’ nem lesz minden olyan, mint eddig volt. Talán ezt nem is vártuk, az új igazgató személye sokszor magával hordoz változásokat. Most is új menzánk, újra meginduló iskolarádiónk, és új bútorzatunk lett. Viszont azt sem vártuk, hogy így átalakul.

Az új szellemiség, az új célkitűzés az ifjú testi-lelki-szellemi nevelése. Szép cél, feltehetően megvalósíthatatlan, de ez már nem az Ő problémájuk. A testi nevelés még kérdéses, hogy mit is jelent, jelenleg van két testnevelés óránk, amiből az egyik rögtön úszás.

Ugorjunk a szellemihez, ami már nyilvánvalóbb. Komoly tanárok, nagy elmék és értelmes koponyák tanítsák a diákságot, olyan emberek, akik rendesen képesek tanítani a képzetlen fiatalokat. Hogy valaki értelmesen, normálisan tudja átadni tudását, feltehetően szükséges hozzá nem kevés tapasztalat is. Itt már rögtön problémás is, hiszen a tanári karnak (kb. 15 fő, ergo kvázi a harmada-negyede az eddigi testületnek) jelentős része újonnan végzett, vagy alig tanított néhány évet máshol. Ez még nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az adott huszonéves tanár zseniális legyen, de az eddigi tapasztalatok alapján (no nem mintha olyan sok lenne) ez nem így van. Elismerem, hogy nekik is meg kell tanulniuk a tanítást, az egyetemi képzés közel sem elegendő a minőségi oktatáshoz, de lehetőleg ne az én káromon tanulja meg. Persze, ha már új tanárok jöttek, a régit cserélni kellene, így a nyugdíjas, már idősebb professzorok, illetve a színileg szakmailag megkérdőjelezhető oktatók munkájára a továbbiakban nem tartottak igényt. Akkor kitől tanuljon szegény pallérozatlan elme értelmes dolgokat? Elvégre ők már tudják, hogyan is kellene átadni mindezt.

S akkor a középen kimaradt lelki nevelés. Egyházi iskolában vagyunk, kötelesség a diákot lelkileg, erkölcsileg is nevelni. Hogy a nagybetűs Ember lehessen, hogy olyan értékrendje legyen, ami nem zülleszti le, hogy embertársait szeresse és tisztelje, hogy megfelelő oldalon voksoljon. Ennek szellemében jelentős átalakítások történtek. Hétfő reggel eddig is kötelező volt a reggeli áhítat (az már más kérdés, hogy ezzel senki nem törődött), mostantól a hét végén is meghallgathatjuk a lelkész úr mondandóját. Ettől a tanévtől kezdve szigorúan veszik és szigorúan büntetik. Ezzel sohasem lenne problémám (annak ellenére, hogy mind a kettőt túlzásnak tartom, ha eddig az egyre sem járt el a fél iskola), csak az adott felekezettel, hiszen az áhítat református, ergo olyan dolgokat is felvethet, amivel én, mint római katolikus nem értek egyet.

Mindazonáltal ezen kívül is alakítottak az eddigi rendszeren. A katolikus hittan oktatását sikerült olyan mértékben átalakítani, hogy az sem a tanárnak, sem a diáknak nem jó. Utóbbinak főleg, az első fogadtatások rettentően negatívak (hú, de finoman fogalmaztam) voltak. A pontrendszer bevezetésének azon kívül, hogy teljesen értelmetlen, még ellenszenvet is szül a tanár, a tantárgy és maga a hit ellen. Mostantól fogva, mindent, ami nem alapvető (dolgozatok, házi feladat, órán való megjelenés) feladat, ponttal fogva jutalmaz a tanár. A szorgalmi feladatokért, szentmise összefoglalókért, az órán való intenzív szereplésért, a külön foglalkozásokon (egyházi kórus, ifjúsági csoport, ministrálás), alkalmakon (egyházi események – ifjúsági találkozók, hangversenyek) való részvétel néhány pontot fog érni. Ezzel sem lenne még gond, azonban mindez havi elbírálásban fog részesülni, ergo mindenkinek KÖTELEZŐ (feltéve, ha nem akar havonta egyeseket szerezni) többet dolgozni, mint amennyit a tantárgy megkövetel. Az osztályozási rendszer külön érdekes, hogy a két végletet nézzük: 40 pont alatt elégtelen, 100 pont felett jeles osztályzat jár a havi lelki életért.

Ezt már csak tetézi a szentmisén való kötelező részvétel (pont nem járt érte! – havi 2-3 alkalom legalább, misenaplóba vezetve ), ami így közel sem azt fogja jelenteni, mint amit kellene. Ki szeret a kötelező alkalmakon részt venni? Nagyon szívesen járok rendszeresen misékre, egyébként is szeretnék gyakran menni, de közel sem olyan az ember érzete, gondolkodásmódja, hangulata, ha csak muszájból teszi mindezt. Az egész átalakítás nem azt érte el, amit kellett volna, így csak az ellenkezője valósul meg. Az ifjak azt fogják gondolni, hogy “jaj, már megint menni kell“, s az egyébként sem vallásos egyének ezáltal még messzebb lökődnek a hittől. Pedig nem pont ezt kellene szorgalmazni?

Azt viszont aláírom, hogy a pontrendszer alapvetően nem elvetendő gondolat, van benne reális lehetőség. Csak nem így kellene megvalósítani.

Még ötletem is lenne, de nincs elégséges diplomám a felszólaláshoz. Csináljunk forradalmat! Az úgyis ráférne erre a narancssárga országra, hátha helyrebillenne az agyakban valami.

Áh, mérgelődni jó, kár, hogy leszoktam róla.

Ha már a jelent ilyen vészterhesen látom:

Adjon az Isten szebb jövőt!

Egy új évre előre

2010. 06. 10. 00:01 //elmélkedés
2 hozzászólás

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!