Kívánságlista

- esernyő
- nyakkendő(k)
- usb-port bővítő
- Dragonlance sorozat
- Wass Albert könyv
- Paulo Coelho összes

Az oldalról

Információk

Név: Magic Forest
Nyitás: 2008. április 16.
Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox, mivel azzal teszteltem.
Ajánlott böngésző: 1024×768
Tárhely és domain: Intrex

- Régi kinézetekHosztolási lehetőség -

Ötlet, történet, miegyéb

Mindig is érdekelt az informatika. Ez főleg akkor bukkant elő, mikor 2007. márciusában lett internetem. Már előtte is interneteztem, de csak könyvtárban, iskolában, stb. Így aztán kellett nekem egy honlap is. Valamibe bele akartam fogni. Ekkor jött elő, hogy készítsek egy fantasy-vel foglalkozó oldalt, mivel a műfajnak már jó ideje rajongója voltam. Meg is történt. Megnyitottam az akkor még gportálon működő oldalt, ami 2007. augusztusában átköltözött az extrára, illetve miután rendeltem tárhelyet, következő helyre költözött, és máig ott van. [Fantasygalaxis] Azóta azt félig bezártam, és már nem frissítem. Sikerült felismernem, hogy mennyire jobb a HTML. Miután “extrás” lettem, s egyre jobban elmerültem a honlapszerkesztés/grafika mikéntjében. Grafikailag még mindig elég gyenge vagyok, de igazándiból annyira nem is érdekel. Ha olyan kedvem van, szívesen próbálkozok egy blenddel, vagy ikonnal, de sokszor ez néhány óra után kimerül, s egy hétig elő sem veszem a Photoshopot. Régebben a Gimp és a Photofiltre programmal próbálkoztam. Apróbb céloknak megfelel, de komolyabb dolgokra PS kell.
Később előkerült, hogy kellene nekem egy blog oldal, mert jobb leírni a gondolatokat. Elveim nem engedik, hogy divatos blog oldalakon nyissak (pl. b13.hu vagy blogol.hu), így maradt a saját készítésű html verzió, ahhoz meg idő kell. Hosszas kínlódás után 2008. áprilisában bele is kezdtem. Akkoron még a The Hoth néven ‘futottam’. Később elköltöztem, s új címre költöztem. 2009 áprilisában rendeltem tárhelyet és domaint az Intrextől, s átköltöztem. Ezt látjátok most, ez itt a Varázserdő. Emellett nyitottam még egy kritikai blogot [The Critical Ghost] is 2008. novemberében, majd az is költözött, és azóta az is üzemel. Ott sorozatokat, filmeket és könyveket véleményezek, írok róluk kritikát.

Nevek eredete:

The Hoth: A név nem is tudom honnan jött. Neven gondolkodtam, s valami jó, kifejezőt akartam. Végül a The Hoth mellett döntöttem. Elég sokban hasonlítunk egymásra a bolygóval. Aki nem tudná, Hoth a neve a Star Wars univerzumában létező bolygónak. A bolygó zord és fagyos. Mint én :D

Magic Forest: A cím a Totoro – A varázserdő titka c. Hayao Miyazaki műből jött, s a varázserdő szót ‘angolosítottam’. Így született a Magic Forest. Magyarul Varázserdő vagy varázslatos erdő. Ahogy tetszik.

Egyéb ötletek: Felmerült még a ‘Reckoning Night’ egy Sonata Arctica szám címéből, a ‘Celtic forest’, mivel nagyon kedvelem a keltákat és az angolokat, vagy a ‘Crossroads’, egy képzeletbeli település nevéből.