Viva la vida

2009. 12. 10. 17:47 // mindennapok, őrültségek

Egyszerűen csak élvezetes néha a jókedv, amit manapság nem mindig tudok magamból előhozni. Olykor viszont, mint valami felfrissülés ér a vidámság, egyszerűen csak annak élvezete, hogy élek. Egy-egy jó nap után, esetleg csak egy olyan nap után, ahol semmi rossz nem történt rajtam is elhatalmasodik a jókedv, ami általában abban csúcsosodik, hogy az séta-utat hazafelé vigyorogva teszem meg. Nem mintha különösebben izgalmas lenne, egyszerűen csak örülök néha a a világ élvezetének és lehetőleg mentesítem magam az emberektől.

Rousseau jut eszembe, meg Agatha Christie, de az előbbi csak azért, mert a természet fontos, utóbbitól meg egy idézet.

Élvezem az enyhe szellő fújását, a sötét hangulatát, a kellemes hideg érzését. Élvezem a fülemben csendesen szóló zene hangjait, a Nap vagy éppen a Hold lágy fényét, ahogy bevilágítják a világot, vagy csak a lámpaoszlopok fényét, ahogy bevilágítanak engem, így árnyékot létrehozva.

Nem tudom értelmesen leírni, de néha rám tör az élet élvezetének érzése, bár nálam ez csak egy séta közben jelentkezett. Fura ember vagyok, tudom.

“Szeretek élni. Néha persze rajtam is eluralkodik a vad, kétségbeesett, elviselhetetlennek tűnÅ‘ szomorúság, de ha már túl vagyok rajta, tudom, hogy pusztán létezni, életben lenni nagyszerű dolog.” (Agatha Christie)