Kívánságlista

- esernyő
- nyakkendő(k)
- usb-port bővítő
- telefon
- könyvtár
- Paulo Coelho összes
« Péntek avagy gondolkodjunk is olykor
Szüneti semmittevés »

Vége?

2009. 10. 21. 17:12 // mindennapok

Szinte furcsa is, hogy végre itt az őszi szünet. No, nem szó szerint, de holnap már tanítás nem lesz.

Ma szépen végiguntuk ezt a 7 rövidített órán, mivel sok értelme nem volt, mert például a matek értekezlet miatt elmaradt. A holnapi napnak még kevesebb értelme van, hiszen egész nap (úgy délig) a templomban hallgatunk, először misét, később előadást. Igazán izgalmas lesz Kálvinról elmélkedni, így hogy Kálvin-év van, még rosszabb lesz. De ennyi baj legyen, legalább tanulni nem kell.

Ma meglátogattuk a frissen nyílt Alexandra üzletet, aminek legalább annyi haszna volt, hogy megvettük az A zarándoklatot Coelhotól. Persze kissé zavaró, hogy ma küldték az értesítőt, hogy a neten is újra rendelhető lett, de sebaj.

Ha már könyv, tegnap könyvtárban is jártam, hogy az őszi szünetben legyen mit olvasnom. A Paolini trilógia első két részét végre lesz időm olvasni, meg még egy G. P. Taylor könyv, ami szintén nem egy komoly mű, de most ilyenre van hangulatom. Plusz a Candide, mint kötelező, de az hamar meglesz.

Fura, de valahogy nincs hangulatom, pedig lenne okom örömködni. Majd holnap kicsit jobb lesz.

“Jó az Isten, jót ád, légy remínségben.
Fölnyílik az idő majd az gyönge fűre,
Hova szemünk lát, elbujdosunk ketten.” (Dalriada)

 

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.

Zárva, már nem szólhatsz hozzá.