Ezen a héten is sikerült átesni, ami alapvetően nem azért meglepő, mert sikerült, hanem mert nem volt nagyobb probléma. Ma éppen a Bolyai verseny rendezősége szerepét töltöttük be, ami annyit tett, hogy padokat toltunk össze, meg diákokat vezettünk. Igazából csak azért látok így utólag értelmet benne, mert el tudtam kicsit beszélgetni a volt matematikatanárommal, ami már rég nem történt meg.

Az érdekes megint az, hogy ha buszon kérdeznek, rengeteg dologról tudtam volna írni, így azonban valahogy eltűnt a java, sőt szinte minden. Kifolyt a fejemből az, amit mondani – írni – akartam.

Több morális, erkölcsi téma mozog bennem, mint hogy mi teszi emberré az embert, vagy egyáltalán a szabad akarat általános elnyomása. A kettő kapcsolódik egymáshoz, de furcsa belegondolni, hogy az egyensúly mennyire fontos az ösztön és a értelem viszonyában.

A túl sok ösztön léte megtapasztalható a mai fiatalok nagy részében, és az eredménye szemmel látható. Semminek sem engedelmeskedve, kivétel saját maguk, élnek vagy legalábbis tengődnek cél és egészséges akarat nélkül. Tiszteletet, becsületet, erényt nem ismerve, s mindeközben a nárcizmus  kitükröződésnek élve. Vagy csak én vagyok túl idealista, hogy a mai világban többet várnék?

A másik véglet pedig a túl kevés ösztön. É. úrral ellentétben én ezt is rémisztően fontosnak találom, mivel ez határozza meg, hogy az emberségünk egyáltalán létezik-e. Bizonyos fokig kötelező fegyelmet tanúsítani ösztöneink felett, de nem szabad átesni a ló túlsó oldalára. A túlzott antiszociálisság, vagy egyáltalán a túlzott uralkodás önmagunkon ugyanoda vezethet, mint az előző példa: nárcizmushoz.

Megtanulni szeretni, érzeni, megérteni barátságot és jószívűséget adni ugyanolyan fontos, mint megtanulni ezeket nem túlzásba vinni. A beszűkült látásmód – legyen szó bármiről – a klikkesedéshez és ellenszenvességhez vezet a társadalomban, de vajon az egyensúly a két tényező között elérhető-e, vagy csak megint túlzottan idealista vagyok.

A világ nem fekete és fehér, a zöld is jelen van, felesleges végleteket vizsgálni. Mégis, az emberek végletesek. Sajnos egész könnyen meg lehet osztani a világot feketékre és fehérekre (hm, ez így rosszul jött ki), annyira szemmel látható az a szintű züllés, liberálisság, amiről sokszor nem is az “áldozat” tehet. Az egész társadalom hibás. Szükség van zöldekre.

Tanuljunk a felvilágosodás korából. Alapvetően rengeteg ökörséget összehordtak, aminek a többsége anarchiához vezetett, de egy valamiben igazuk volt: nem szabad a társadalommal együtt menni, önállóan gondolkodni kell, önmagunktól és senki által sem befolyásolva. Az abszolút igazság jelen van, csak nem vesszük észre. Ez a fajta “jó” kilógás mindig jót tesz, és így születnek a plebs felett létező értelmiségi. A szellemi fölény gyűlöletet szül a szenvedő alanyban.