A látszat

2009. 08. 20. 12:25 // elmélkedés

Az a baj, hogy a látszat túlságosan is irányítja az embereket. Furcsa, hogy mennyit adunk, s mennyire törekszünk a jó látszati képre. A látszat irányít minket. Arra törekszünk, hogy a házasságunk úgy tűnjön boldog, hogy a szerelmünk azt a képet lássa rólunk, amit mi akarunk, hogy a barátaink, az ismerőseink érdekes, szórakoztató embernek tartson minket.

A szociális korlátok túlságosan is gátolnak minket. A viselkedés, a tettek mind meg vannak szabva. Mit lehet, és mit nem. Nem mehetünk utcai öltözetben egy bálra, mert így írja elő az illem. Nem tehetjük mindig azt, amit akarunk, mert nem helyes. Mert mindannyian egy jó látszati kép kialakítására törekszünk.

Ez vezérel minket, mikor azt hazudjuk boldogok, elégedettek vagyunk. Mert mit gondolnak rólunk, ha nem így van. Ez vezérel minket, mikor szép házat, új kocsit veszünk, még ha beledöglünk is a fizetésbe. A válság mellett annyian járnak nyaralni, hogy a fél autópálya tele van dugókkal. Megyek az utcán, és én csak azt látom, hogy minden második kocsin új rendszám van. Persze, nem mindenkit sújt a válság, mégis.

A látszat nem más, mint hazugság. Hazudunk, mikor elegáns öltönyben parádézunk, s közben vigyorogva híreszteljük, hogy boldogok vagyunk, miközben azt sem tudjuk, holnap lesz-e munkánk, vagy hogy holnap lesz-e még feleségünk. A látszati kép kialakítására annyira törekszünk, hogy észre sem vesszük, valójában ez irányítja az életünket. Nem megyünk el szórakozni, nem barátkozhatunk akárkivel, nem hirdethetjük a gondolatainkat, a céljainkat, az elveinket, mert mi lesz, ha ismerőseink rájönnek, hogy mi nem vagyunk egyformák.

A látszati kép fenntartásán fáradozunk, mikor szép ruhába öltözünk, hogy kedvesnek, vagy éppen jóképűnek akarunk tűnni. Fennhangon mondjuk, hogy tegnap virágot vittem a feleségemnek, mert megérdemli. Eközben valójában naponta megcsaljuk, s mégis, ezt nem szabad. Nem szabad, mert úgy kell, hogy tűnjön még kedveljük egymást. Virágot viszünk őseink sírjára, mert mi törődünk velük. Ugyan, dehogy, csak szeretjük ezt hirdetni.

A látszat megszabja, hogyan kellene élnünk, és ha máshogy akarunk, akkor mások vagyunk. Mert nem helyes így tennünk. Hazudunk úgy, hogy észre sem vesszük, miközben a barátainkkal közöljük a boldogságunk pillanatait, vagy éppen mikor főnökünknek mondjuk, hogy szeretünk dolgozni.

A látszat túlságosan is ural minket, s szabadulni nehéz. Erre kellene törekedni, mégha ez nem is tetszik másoknak. Mert nem vagyunk egyformák.

Szabálytalan gondolataim a szerda éjféli emberutálatom kiütközésének gyümölcse. Ne tessék elítélni az általánosítás miatt.