Zűrzavar és kora bánat. Ez volt a címe a legutolsó Thomas Mann elbeszélésnek, amit olvastam, s valahogy illik a hangulatomhoz.

A legnagyobb gondom az úszással kapcsolatban (persze amellett, hogy vagy 15 percet kell sétálni az uszodához, ami a lustaságomat zavarja), hogy egyszerűen nem tudok elférni. Nem akarok én sokat, csak azt a 1,5 méter széles kis sávot a medencében, hogy elférjek (kínos, ha a pillangómmal orron verek egy vénasszonyt öreg hölgyet, amit kényelmesen úszkál), de ma (sem) sikerült megkapnom. Ahhoz hozzászoktam, hogy a két újabb medencében folyamatosan edzések/táborok/pancsolók vannak, de nem is zavar, mert szeretek a régi, leveles medencében úszni.

De reggelente sikerült kifogni azt az időt, amikor még ez is tele van. Persze jártam már úgy, hogy csak én voltam az egész 50 méter hosszú medencében, de nem mostanság. Először is, két vizilabdaedzést tartanak, ami rögtön elfoglalja a medence kétharmadát. Így a maradék, 1 méter mély (vagyis forduláskor rendszeresen beverem a térdem) részen kénytelen osztozni az úszó-fürdőző vendégek nagy része, a pancsoló-játszó gyerekek, akik máshonnan kiszorultak. Akkor kezdtem megőrülni, mikor ide még egy gyerek úszótábor is bejött, szóval alig maradt nekem hely. Kell nekem pillangót úszni, persze. Aztán az edzéseknek vége lett, és az időből, amit magamnak kijelöltem, hogy eddig akarok úszni, maradt 5 perc. Remek.

Fürdőzői élmények után megemlítem, hogy megrendeltem a dvd-imet, általános hóbortom jegyében. Remélem holnap megérkezik. Közben Legend of The Seekert darálok, The Amazing Race-t szerzek be, mert majdnem rögtön megnyert magának, csak éppen felirat nincs hozzá, sőt, elkezdtem angolozni. Ugyan franciát kellene tanulni, de nem nagyon izgat. Csak úgy egyszerűen, valami szitkom alatt, szavar meg rendhagyó igék némi igeidővel. Élvezzük a nyarat.